Sokszor a félelem az, ami korlátoz, hogy belekezdjünk valami újba. Összeszedtem neked pár koncepciót és gyakorlatot, hogy megtedd az első lépést.
JP Sears azt mondta, ha valami nem ijesztő, nem is érdemes belekezdeni.
Tőle hallottam először, hogy van a komfortzóna, a fejlődési zóna és a pánikzóna. Ahhoz, hogy növekedj, fejlődj valamiben, ki kell lépned a komfortzónából, de a pánikzóna már nem lesz hasznos. Persze, ahogy feszegeted a határaid, előfordul, csak nem érdemes sokáig a pánikban maradni. A másik koncepció Csikszentmihályi Mihály flow-ja.
Ha a feladat nehézsége a képességeiddel összhangban van, az lesz a jó hely számodra. Ám ez ugye folyamatosan változik, mert az a feladat, ami két hete még nehezebben ment, ma már rutin lehet és uncsi. Szóval, erre nagyon oda kell figyelned. Ha túl nehéz a feladat, stresszelni fogsz, ha túl könnyű, unatkozni. Egyik sem baj, csak vedd észre, és ne maradj ott túl sokáig.
Azt is megfigyelheted, hogy stresszhelyzetben hogyan működsz. Ütsz, futsz, lefagysz vagy behódolsz. Több lehetőséged nem nagyon van. Ha te inkább futni szoktál, érdemes tudatosítani, hogy van más választásod is, esetleg kísérletezni, az adott helyzetben melyik lesz hasznosabb. Lehet, hogy inkább megadod magad Istennek, egy felsőbb erőnek (az univerzumnak, párodnak, gyerekednek, főnöködnek…), harcolsz vagy pihensz. Silo egyik alapelve: “Ne szállj szembe egy nagy erővel; vonulj vissza, amíg meg nem gyengül, és akkor haladj elszántan előre.”
Jó módszer az átkeretezés is. Egy olimpikontól nem igazán hallod, hogy félne vagy izgulna. Amikor nyilatkoznak, mindenki azt mondja, mennyire izgatott, hogy ott lehet a versenyen. Ugyanazok a fiziológiai reakciók (izzadó tenyér, tág pupilla, dobog a szív ezerrel, gyomor összeszorul), de más rá a szó. Óriási különbség!
Hesna szerint szorongás = félelem x fantázia. Jegyezd meg a képletet, tök fontos! Nagyon jó gyakorlat, ha nem döntöd el előre, hogy mi lesz. Akár azt is elfogadhatod, hogy fogalmad sincs. Tervezni is lehet, csökkenteni mindenféle kockázatot. Ha leírod egy papírra, megbeszéled valakivel, talán máris kevésbé lesz szorongató. Kaphatsz egy adag realitást. És az is jó gyakorlat, ha elmélkedsz azon, mi a legrosszabb, ami történhet, és a legrosszabbat esetleg eltúlzod, eljátszod, hangosan kimondod, mintha Activity-znél, viccet is csinálhatsz belőle. Felidézheted azt is, hogy hány váratlan helyzetet oldottál már meg simán vagy úgy, hogy beletetted az erőfeszítésed. Apropó, felidézés.
Egy tényleg jógás 🙂 Patandzsali a Jóga-szútrában azt írja, ha zavaró gondolatod támad, idézd fel annak ellenkezőjét. Mi a félelmed ellentéte? Bátorság? Kíváncsiság? Szeretet? Együttérzés? Bizalom? Önbizalom? Ez mindig a helyzettől függ. Fundáld ki és érezd!
Végül, a félelem igazából a barátod. Megvéd egy csomó olyan helyzettől, amibe akár bele is halhatnál. Ez összefügg az idegrendszered működésével. Az idegrendszerednek az a feladata, hogy életben tartson. Neki úgy a legjobb, ha ücsörögsz a kanapén. Vagy legalább kiszámítható dolgokat csinálsz, amiket szoktál. Neked viszont nem, ezért, amikor nincs kedved eljönni egy félelmetes jógaórára, akkor jó, ha tudatosítod magadban, hogy csak az idegrendszered huhog. És indulj el!
Jógás gyakorlatok a félelemhez:
- Flikk-flakkos póz, például kézenállás, hogy gyakorold, hol van éppen a fejlődési zónád. Feszegesd a határaid! Megfigyelheted azt is, hogy lépésről lépésre hogyan tudod megközelíteni a pózt, így kiiktatod a fantáziát a képletből, és nem fogsz rászorongani. Nem az a feladat, hogy megcsináld, hanem az, hogy haladj felé.
- Zen-meditációs mantra: „Mi ez? Nem tudom.” A fogalmam sincs tudatosítása is segít abban, hogy a fantáziát kiiktasd, és a valóságra figyelj.
- A félelmed ellentétét is felidézheted meditációban. Érezd meg először a félelmed, hagyd, hogy átjárjon. Majd elmélkedj azon, hogy ebben a helyzetben mi lehet az ellentéte. Bátorság? Kíváncsiság? Szeretet? Együttérzés? Bizalom? Önbizalom? Vagy valami más? Ha megvan, idézd fel, mikor érezted ezt utoljára. Minél élesebben, lásd a színeket, formákat, érezd a szagokat, ízeket, tapintsd a textúrákat, figyeld a hangokat. És csak hagyd, hogy átjárjon ez az érzés.
- Napüdvözlet, hogy megtapasztald a flow, az áramlás élményét. Csináld úgy, hogy pont annyira legyen nehéz, ami ezt adja. Ha a fekvőtámaszoktól lesz nehéz, akkor úgy. Ha már pillekönnyen ugrasz, gyakorold a lebegést. Vagy csinálj valamit másképp, mint szoktál, hogy kilépj a komfortzónádból: leléphetsz egyik lábaddal a szőnyegedről, becsukhatod a szemed, nem teszed le az egyik kezed vagy lábad, fordítva lélegzel. Végtelen variációkban tudsz ezzel játszódni.
- Ászanák, hogy tudatosítsd a stresszhelyzetre adott lehetséges válaszaid:
harc – harcos pózok
menekülés – egylábas hátranyújtás (mintha el akarnál futni)
lefagyás – egyensúlyi ászana mozdulatlanul
behódolás – előrehajlás - A félelmed kifigurázását tudod valakivel gyakorolni, Hahota-jógában csinálunk ilyen mutogatásokat.
Just do it. Mindegy, mit mond az idegrendszered, mozdulj meg! Tedd meg az első lépést, utána a második, harmadik könnyebb lesz. Főleg, ha útközben bezsebelsz pár sikerélményt. Ha nincs is dobpergés vagy tűzijáték, akkor is, legalább kijössz a befagyott állapotból. Olyan, mint sötétben vezetni, elég, ha annyit látsz az útból, amennyit a reflektor bevilágít neked.
Személyes:
Azt gondolod, ha én mindezeket csinálom, nem félek? Tényleg csinálom. Pici koromban anyám úgy engedett el táborba, hogy a jelentkezési lapra ráírta, nincs félelemérzetem.
És igen, a kézenállástól sosem féltem (falnál vagy medence széléről hídba, majd vízbe), az első flow órák egyikén fejenállásba is rögtön bevágtam magam (fal nélkül). Amikor egy félelem témájú vinyasa flow gyakorláson kérdeztem Varga Judittól, hogy mit csináljak, ha ezektől bennem nincs ilyen érzés, azt válaszolta, keressem meg, amitől van. Judit, meglett! Egy csomó mindenben korlátozom magam.
Féltem például a videózástól. Amikor csatlakoztam JP Sears online coaching közösségéhez, az első feladat az volt, hogy vegyük videóra, ahogy egy félelmünket eltúlozzuk és kifigurázzuk. Nemzetközileg csináltam hülyét magamból, de oldódott, legalábbis valamennyire, az a parám, hogy mit gondolnak rólam mások. Sok szívecskét és biztató visszajelzést kaptam 🙂
Aktuálisan pedig félek egy jógás projektemtől, amin már régóta gondolkozom. Az első lépést megtettem, hogy pici lépésekre bontottam.
És félek egy új kapcsolattól.
“Mi ez? Nem tudom.” – egy hónap nagyon rövid idő, ezalatt többször el akartam menekülni, harcoltam sokat verbálisan, időt adtam és kértem, de néha-néha már az is megy, hogy megadom magam, lesz, ami lesz. Félek, hogy elborítanak az érzések, és nem bírom el. Félek a haláltól, hogy az egóm, a személyiségem belehal ebbe, hogy senki nem kéri, mégis feladom, ami most fontos nekem, főleg az értékrendem, a buta kis szokásaim, meg a kiszámíthatóságot és stabilitást, amitől én én vagyok, legalábbis azt hiszem, hogy ettől vagyok én. Pedig nyilván nem. Van tapasztalatom arról, hogy ami én vagyok, az sokkal mélyebben van, és soha, semmilyen körülmények között nem sérülhet.
“A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el.” (Bhagavad-gítá 2.20.)
“Ha azt hiszed, hogy az életed a halállal véget ér, akkor nincs értelme annak, amit gondolsz, amit érzel és amit cselekszel. Minden ellentmondásban és szétesésben végződik.” (Silo)
Na, hát ennek a félelmemnek az ellentéte a kíváncsiság, az együttérzés és a szeretet <3
Minden jógaóra témája onnan jön, amivel nekem is dolgom van. És ezek az eszközök azok, amik eddig segítettek a félelmet integrálni, túllépni rajta, átkeretezni. Nincs különbség köztünk. Maximum annyi, hogy talán picit többet jógázom, van mögöttem pár év terápia és segítő beszélgetés.
Akiktől ezeket a koncepciókat és gyakorlatokat tanultam: JP Sears, Varga Judit, Bakonyi Panni, Feldmár András, Gaura Krisna Dásza, Eredeti Fény Zen Közösség, Domján Ferenc